"Kapcsoltam" - helyi közösság erősítő program a HEEFT alapján - Nemeske

Az első előadó Vörös Tamás volt, aki rövid bemutatkozást követően előadását a pályakezdő fiatalok helyzetének és lehetőségeinek ismertetésével kezdte. Ez a témakör elsősorban a fiatal korosztályhoz tartozó jelenlévők számára bizonyult hasznosnak, hiszen a program célcsoportja a fiatalabb generáció képviselői, körében a leggyengébb a közösségi kohézió. Ennek erősítése megjelenik a munkaerőpiaci készségek és képességek erősítésében is, hiszen a stabil munkahely, további közösségi beágyazottságot is eredményezhet, az egyén nem szigetelődik el a saját településétől. Voltak akik hozzá is szóltak témához, személyes tapasztalataikat is megosztották. A következő téma az álláskeresés menete és az állásinterjún való részvétel volt. Majd a munkahelyre történő sikeres beilleszkedéssel foglalkoztak, átbeszélték azokat a szabályokat, praktikákat, melyek segíthetnek a sikeres beilleszkedésben. Végül pedig a munkahelyi kommunikáció és munkahelyi motiváció kérdéskörével foglalkozott az előadó, ahol átbeszélték a munkavállalás szempontjából a legfontosabb motivációs tényezőket (pl. jó fizetés, kellemes munkahelyi légkör, kevés munkahelyi stressz, rugalmas munkaidő stb.) Az előadást a jelenlévők végig nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérték.

A második előadó Cséfalvay Ágnes volt, aki pályaorientációval kapcsolatos előadást tartott. A pályaorientáció esetében az alábbi szempontok kerültek bemutatásra, melyek mentén a téma ismertetésre került:

  1. Önismeret
  2. Informálódás
  3. Tanácsadás

Az önismeret esetében az alábbi lepések kerültek bemutatásra:

  • Mi érdekel? – munkakör, tájékozódás
  • Környezet
  • Fejlődési lehetőségek
  • Köz-vagy versenyszféra
  • Kis-vagy nagyvállalkozás
  • Magyar vagy külföldi cég
  • Mobilitás
  • Juttatások
  • Munka jellege és típusa

Fontos, hogy a résztvevőpk tudják mit szeretnének és milyen munkaerőpiaci céljai vannak. Az informálódás a tanácsadással egyben került tárgyalásra, ahol több tanácsadási forma is megjelenik, úgy mint a munkaerőpiaci tanácsadás, motivációs tanácsadás, önismereti tanácsadás.