Életmód-sport klub létrehozása - Istvándi

Cél a helyi lakosok aktiválásának növelése, az egészséges életmód és a közösségi tevékenységek népszerűsítése, valamint a helyi közösségek erősítése. A programot úgy állítottuk össze, hogy két szakember került meghívásra, akik kiterjedt szakmai tapasztalatuk révén nem csak bemutatják az adott tevékenységeket, de szakmai és egyéni tanácsokat is tudnak adni a résztvevőknek, valamint nem utolsó sorban a szervezési és további megvalósítási kérdésekben is kompetensek.

Az első szakember Nagy Lili, aki személyi edző, és Barcson dolgozik a Light Fitness Centrumban. Ő nagy beleéléssel mesélt a munkájáról, a klub működéséről, és felcsigázta a jelenlévőket, hogy kezdjenek a testi épségükkel valamit. Nagyon izgalmas beszélgetés volt, a fiatalok kicsit bátrabbak voltak, a középkorúak kicsit nehezebben értették meg a mozgás és különösen a rendszeres mozgás lélektani és fiziológai előnyeit. A tréner elmondta, hogy minden esetben figyelembe vételre kerülnek a kialakított gyakorlatoknál és edzésterveknél a résztvevők életkora, jelenlegi sportoláshoz kapcsolódó viszonya. Ennek alapján lehet összeállítani azt az edzéstervezetet. Az edzés népszerűsítése révén fontos megjegyezni, hogy sokakat eltántorít az edzéstől a gépek nem ismerete. Ennek egyik módja lehet a személyi edzés, akár egy alkalommal is már, amikor a térner bemutatja azokat a gyakorlatokat, melyeket az edzést kérő személy szeretne végezni, annak alapján, hogy mi a célja (súlyvesztés, izomtömeg növelés, kardió, állóképességfejlesztés, csontritkulás megelőzése, stb.). A tréner elmondta, hogy sokan úgy kezdik használni az edzőtermet, hogy nem tudják mik a távlati céljaik és mit szeretnének elérni. A mozgás elkezdése minden esetben jó, de tervek nélkül nehéz elérni bármilyen eredményt is, ami sok esetben negatívan hat a motivációra. A tréner elmondta, hogy például a csontritkulás esetében több ajánlás vonatkozik arra, hogy fiatalabb korban a megelőzés egyik eszköze a súlyemelés. A súlyemeléssel a csontok is erősödnek, valamint a szervezet ahhoz alkalmazkodik, hogy a nagy súlyok emelésével szükség van az izmok és a csontok fejlesztésére.

A második előadók testnevelés szakos tanár, fociedző volt, aki már tartott nálunk sportnapot. Ő hozott egy nagyon jó PPT előadást, a sport hatása az egészségre címmel. Az előadás keretében bemutatásra került a sport jótékony hatása, valamint az életkornak megfelelő mozgásforma kiválasztásának fontossága. A sportoktató elmondta, hogy a sporttevékenység kialakítása egy olyan mindennapos rutin megteremtésével kezdődik, melynek feltétele, hogy mindenki rendszeresen végezzen sporttevékenységet. Ennek okán fontos, hogy milyen sportot választunk, azaz tudjuk a kjelenlegi egészségi állapotunkat és ahhoz igazítsuk a mozgás kiválasztását. A trénerhez hasonlóan kiemelte, hogy a nagy segítséget tudnak nyújtani az erre szakosodott trénerek és oktatók, akik egy erőnléti felmérést követően tudnak szakmai tanácsot adni, ami megfelelően mutatja, hogy kinek milyen tevékenységet kell végeznie. Ennek kapcsán kiemelésre került, mivel sok fiatal is részt vett a programon, hogy az életkor szerepe döntő a mozgás kiválasztásánál. A fiatalok esetében fontos, hogy a sporttevékenysége aktivizáljon és lehetőleg csapatsportot részesítsék előnyben. A csapatsport nem csak a mozgásban segít, hanem egy olyan összetartást is biztosít, melynek révén a tevékenységet végzők körében kialakul az összetartás és a csoportkohézió. A szakember a fiatalok számára kiemelte, hogy a sport során olyan baráti kapcsolatok születhetnek, melyek egy egész életre kitartanak, azaz kiemelte, hogy a sportnak olyan integratív (közösségépítő) szerepe is van, melyek sok pozitív hatása lehet. Az előadást követően tableten olyan videókat és játékokat mutattak a résztvevőknek, melyek révén saját maguknak is tervezhetnek edzéseket Ezen felül Kahoot segítségével is teszteltek. Nagy sikere volt a felnőttek körében is ennek az elemnek. Az elért eredmény is nagyon feldobta őket. Természetesen a gyerekek közül került ki az első három helyezés, de mindenki elégedetten, és lélekben megerősödve, a sportklub létrehozásának megerősítésével hagyta el a kultúrházat. Köszönjük ezt a kellemes estét.