„Egy kicsi mozgás mindenkinek kell”- Közösségi testmozgás - Töttös

A mindennapi testmozgásnak fontos szerepe van, nemcsak egészségügyi problémák megelőzésében, hanem fejleszthető vele az önfegyelem, kitartás, akaraterő és az önbizalom. Szükséges tulajdonságok a jelenkori társadalomban való sikeres boldoguláshoz. Az esemény célja a közösségi élet összekovácsolásán túl az egészség megőrzése mellett a sportolás népszerűsítése is.

Községünkben 1930 óta van jelen a futball. Ezért értelemszerű volt, hogy a töttösi sportpályára szervezzük meg az eseményt. Németh Anita helyi táncoktató vezetésével fellépett a Lady’s Mazsorett csoport, akik Európa Bajnokságon második helyezést értek el. 2016-ban alakultak, összesen hat helyi lánnyal. Az évek alatt és a fellépéseknek köszönhetően már ovis korcsoporttól kezdve a 18 éves korosztályig oktat lányokat a vezető. A bemutatóval céljuk volt, hogy tagokat toborozzanak és bemutassák a táncot, mint testmozgást. A mazsorettes táncnál különösen fontos az összehangoltság és az, hogy együtt dolgozzanak. Akkor szép egy bemutatójuk, ha egyformán és egyszerre mozognak. Ezt sok gyakorlással és kitartással lehet elérni. Fontos a rendszeresség is, hiszen ők is heti kétszer tartanak edzést. Ez kifejezetten „lányos” sportnak számít.

A következő program, az eseményen résztvevő férfiak, fiúk barátságos futball mérkőzése volt. Kriszt Attila helyi lakos töltötte be a bíró szerepét. A futballnak az egyik legnagyobb közösségépítő szerepe van. Hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. A rendszeres futballozás során növekszik a csontok tömege, javul a játékos reflexeinek gyorsasága, izomereje és ez által mozgásának biztonsága. Tulajdonképpen a focizás már azzal jótékony hatással van a szervezetre, hogy mozgást biztosít a testnek. A rendszeres mozgás kifejezetten jótékony hatással van az izmokra. Ez mellett különböző betegségek kialakulásának kockázatát is mérsékli. Ilyen például a cukorbetegség, a daganatos betegségek többsége, vagy a csontritkulás. Az egészséges testi hatások mellett mentális és lelki téren is tud a szervezetnek segíteni. Számos lelki pszichés eredetű betegség, például a stressz, depresszió, függőség, szenvedélybetegség kialakulásának a valószínűségét csökkenti. Továbbá hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek elkerüléséhez is, ami így nagyobb valószínűséggel nem alakul ki.

Településünk lakosai is ellátogattak az eseményre, ahol sikerült aktivitásra ösztönözni őket. A barátságos futballmeccs alkalmával mindenki nyert.